a német konyha egyik klasszikusát készítettem el tegnap vacsorára. a cím (magyar olvasóknak) megtévesztö, gyengébb idegzetüek inkább ne olvassák tovább, mert alapvetöen horror-témájú a dolog. ugyanis a “blutwurst” (= véres kolbász) fö összetevöje ugye a vér. valamilyen formában szinte minden konyha ismeri. mitöbb azt tartják róla, hogy egyike a legösibb kolbászféléknek. már az ókorban is ismerték, a görög harcosok a csatamezön is készítették ne kérdezzük, miböl. a középkorban persze mint oly sok mást, ezt is elátkozták és tiltották, mert kézenfekvö okok miatt a pogány szokásokhoz sorolták. európa népeit persze ez sem akadályozta meg abban, hogy továbbra is készítse és jó étvággyal fogyassza. ami a franciáknak a boudins, a briteknek a black pudding, a spanyoloknak a morcilla (amely kanári szigeteki verziója mézédes és manudlával eszik), a kreoloknak a boudin rouge, a korzikaiaknak a sangui, a finneknek a mustamakkara (forrón tözegáfonyával), az ugye nálunk a véres hurka. a német változat tartalmaz a vér mellett belsöségeket, szalonnát, nyomokban húst, majorannát és kakukkfüvet (ez most csak úgy nagyjából az összetétel, vannak a dolgok, amit az ember, jobb ha nem tud). a melegítés hatására a zselatin és a zsír folyékonnyá válik, ettöl lesz a blutwurstnak kicsit olyan pépes állaga. sütéskor emlékeztet az illata a mi hurkánkra. talán azért a majoránna miatt.
annak ellenére, hogy klasszikusnak számít, én nem ismerek itt embert, aki ne húzná el a száját, ha a blutwurst kerül szóba (kicsit olyan, mint a pinkel) . mint tegnap délben kolléganöm, akitöl megkérdeztem, tud-e egy jó receptet. azt kérdezte vissza, hogy asszonya: ”miiiiiiit? véres kolbászt?”. a hangsúly a miiiiiin volt, kb. olyan megbotránkozással a hangjában, mintha azt kérdeztem volna, hogy marinált tehénlepény-receptet ismer-e, mert úgy megenném. mivel én is most készítettem elöször, végigböngésztem ebéd helyett az internetet, hogy aztán a klasszikus recept (véres kolbász krumpli- és almapürével) mellett törjek lándzsát és csak egy picikét finomítsak rajta. ennek a neve “himmel und erde” (=ég és föld). meglepöen jó lett, még mr. nokedli is simán megette a második adagot belöle, pedig nem repesett örömében, amikor meghallotta, mi lesz a vacsora.
a krumplipürét a számomra szokásos módon készítettem: a kis kockákra vágott így gyorsan megfött krumplit kevés vajjal, forró tejjel, sóval és szerecsendióval krumplitörövel varázsolom pürévé, majd melegen tartom. ezalatt épp megfött egy nagyon kevés vízben 1 tk cukorral egy kockákra vágott, meghámozott alma, amelyet botmixerrel pürésítettem 4 evökanál birslekvár és egy csipet csili hozzáadásával. a blutwurst-ot szeletekre vágtam, lisztben megforgattam, majd kevés vajon mindkét oldalról 1-1 percig sütöttem. az eredeti recept szerint pirított hagymakarikákkal kellett volna tálalni, de nekem nem hiányzott.
el nem tudtam képzelni, milyen lehet hozzá az alma, de nagyon jól illik ízvilágában. a birs és a csili pedig még egy plusz pikáns ízzel tette izgalmassá a krumplipüré-blutwurst kettöst. érdekes módon épp tegnap írta lúdanyó hogy a franciák a véreshurkát almával megsütve fogyasztják. a németek gasztronómiai sokszínüségét és kísérletezö hajlamát ismerve. valószínüleg a franciáktól vették át ezt is.
empfindlichere leser sollten jetzt bitte nicht weiter lesen. die nachfolgende post ist nämlich etwas horrorlastig.
obwohl die blutwurst (eine wurst aus gewürztem blut, schwarte, speck und weiteren zutaten manchmal ist es besser, nicht alles zu wissen) in ganz deutschland bekannt ist, teilt sie die gemüter (ähnlich dem grünkohl mit bremer pinkel). als ich gestern meine kollegin gefragt habe, ob sie ein gutes blutwurst-rezept kennt, klang ihre frage ”waaaaaas? bluwurst? sie essen so was?” so vorwurfsvoll, als wenn ich sie gefragt hätte, ob sie ein rezept für marinierte kuhfladen kennen würde. blutwurst gehört zu den ältesten bekannten fleischerzeugnissen und ist die älteste bekannte wurstsorte überhaupt. bereits in der antike wurde sie von den kriegern auf dem schlachtfeld zubereitet wir wollen jetzt nicht wirklich wissen, woraus. im frühmittelalter wurde sie dann wegen ihrer verbindung zu heidnischen brauchtümern mehrmals verboten, setzte sich jedoch unter dem volk weiterhin hartnäckig durch.
blutwurst spielt auch weltweit in vielen regionalen küchen eine rolle. die verschiedenen französischen boudins, der mit hafer angereicherte britische black pudding, der gebraten zum englischen frühstück gehört, die spanische morcilla, deren kanarische version honigsüß ist und mit mandeln gegessen wird, und der scharfe, nach sandelholz riechende kreolische boudin rouge sind nur einige beispiele. die korsischen sangui bestehen aus blut, hirn und speck. die finnische mustamakkara wird heiß mit preiselbeerkonfitüre gegessen (quelle: wikipedia).
da es für mich auch das erste mal war, habe ich also das halbe netz nach einem passenden rezept durchsucht, um hinterher beim klassiker zu landen. mit einigen wenigen änderungen gab es dann kartoffelpüre (abgeschmeckt mit muskatnuss), apfel-quitten-mus mit csili und in mehl gewendete und in butter gebackene blutwurstscheiben (jede seite eine minute lang). mr. nokedli hat bedenkenlos auch ein zweites mal zugeschlagen. ich auch. also wird es noch weitere blutige mahlzeiten geben.