dagasztás nélküli kenyér – brot für knetfaule

tudom, hogy le vagyok maradva, hiszen a dagasztás nélküli kenyér már legalább két éve kering a világhálón és azóta majdnem minden  valamirevaló gasztroblogos rendszeresen készíti. én tegnap bukkantam dolce vita tökéletes, lukacsos, ropogós szélü kenyerére és azonnal összekevertem a hozzávalókat. egy kicsit változtattam: a 3 csésze búzalisztböl nálam egy csésze teljes kiörlésü volt. izgultam is emiatt eleget. úgy tünik, sikerült, íme:

hozzávalók: 2,5 dl-es csésze, 3 csésze BL 80-as liszt (fehérkenyérnek való liszt), 1,5 csésze víz, kicsit kevesebb, mint fél tk szárított élesztő, 1,5 tk só

a liszttel jól összekevertem a sót és az élesztőt. hozzáöntöttem a vizet, elkevertem (3-4 fordulat), ezután  több mint 12 órát kelesztettem egy nedves konyharuhával lefedve (célszerű este elkészíteni). az állaga nokedli tésztához hasonlóan folyós lesz, ne gyúrható tésztára számítsunk! 12 óra múlva (én tegnap este hatkor kevertem be és ma este fél ötkor kezdtem el sütni) kovász-szerű massza lett belőle. ekkor kiöntöttem a tálból egy nagyon jól meglisztezett deszkára, áthajtogattam, mindkét oldalát beliszteztem, letakartam konyharuhával és 30 percig pihentettem. ezalatt a sütőt 250 fokra felmelegítettem, egy fedeles, ovális alakú vasedény  előmelegítettem a sütőben (lehet jénai is vagy római cseréptál). a fél óra elteltével a tésztát az előmelegített tálba, majd a sütőbe tettem. lefedve 30 percig sütöttem, majd fedő nélkül 20-25 percig.

talán nem kellett volna ennyire meglisztezni…

 

es scheint, ich hänge dem trend nach, ohne kneten und fast ohne aufwand, ein leckeres, knuspriges, löcheriges brot selber zu backen. “das brot für knetfaule” kursiert seit jahren im weltweiten netz und hat immer noch viele anhänger. seit heute sogar einen mehr. als ich gestern das rezept gelesen habe, war ich so begeistert, dass ich gestern abend auf der stelle das notwendige angerührt habe:

in einer großen schüssel 3 tassen (2,5dl) mehl (ich hatte 1 tasse durch vollkorn-weizenmehl ersetzt)  mit 1 1/2 tl salz und 1/4 tl trockenhefe vermischen und dann mit 1 1/2 tassen wasser rasch mit einem holzlöffel zu einem groben teig vermengt. es wurde ähnlich wie spätzuleteig. mit einem nassen küchentuch habe ich die schüssel zugedeckt bei raumtemperatur stehen lassen. als ich heute nach hause  kam (schätzungsweise waren etwa 20 stunden seit dem anrühren vergangen).

es wurde eine blubbernde, leicht fließende masse daraus, die ich  auf eine bemehlte holzbrett gekippt und ein- oder zweimal zusammengefaltet habe. den teig habe ich von allen seiten mit mehl bestaubt und zurück in die schüssel gelegt für eine weitere halbe stunde. währendessen habe ich den backofen samt einer ovalen eisengussform auf 250 °C vorgewärmt. den teig in die heisse form gekippt und zugedeckt in den ofen gestellt. die hitze habe ich auf 230 reduziert. nach 30 minuten habe ich den decvkel abgenommen und das brot noch weitere 20 minuten gebacken. das ergebnis hat  mich mehr als überzeugt und das “knetfaule brot” werde ich von jetzt an öfter backen…

konyhai katasztrófák: kacsamell camparival – küchen-katastrophen: entenbrust mit campari

nem írtam még a német konyha kedvencéröl, a hús-szósz-krumpli triumvirátusáról. a krumplit jobb helyeken  vagy ízlés szerint kiváltja a krumpligombóc. nálam speciál nem váltja ki, egyszer próbálkoztam tavaly karácsonykor házilagos elkészítésével. olyan is lett, mintha valaki életében elöször készít pl. nokedlit. nem az igazi. finoman szólva. azóta megbékéltem és már nem is akarom megtanulni készítését. úgyis csak egyszer egy évben eszünk. arra meg jó a félkész is. az a bizonyos ötbetüs m-mel kezdödik, aggi-ra végzödik, 10 percet kell hideg vízben áztatni, majd egy percig forralni, 10-15 percig alacsony fokon készre fözni. aztán már csak a fözözacskóból kiügyetlenkedni a kész gombócokat. igazi kétbalkezeseknek készült az egyetlen kihívás a zacskó felbontása, harmadfokú égési sérülések nélkül. 

a kacsa persze karácsonykor elképzelhetetlen vöröskáposzta nélkül. ciki,  de töredelmesen bevallom ebböl is félkész üvegeset veszek. tavaly ugyan frissen készítettem, de öszintén szólva egyszer egy évben simán meg lehet enni az üvegeset is. az eredmény nekem nem állt összhangban a bele fektetett munkával. persze lehet, hogy azért, mert egyszer egy évben ugye… na ebböl nem lesz komoly tapasztalat….

amit évek óta saját magam készítek az a narancsos kacsamell egy kedves barátom receptje alapján. mindig bejön, nagy sikere van és egyenesen lehetetlen elrontani. mondjuk ezéven nekem sikerült. igaz magamra vethetek: újítani akartam. hetekkel ezelött olvastam egy camparis kacsamellröl – azóta ki sem ment a fejemböl. gondoltam milyen meglepetés lesz. az is lett, mert olyan keserü volt a szósz mint a bün. nem segítette sem a forralás, sem a tejszín, sem a méz. mondjuk a színe jó lett. mármint a szósznak. mert a kacsamell sem volt akkorra kész, amikorra rózsaszínen kellett volna díszelegnie a krumpligombócos-vörös-káposztás tányéron. hagyta magát még 10 percet süttetni. mr. nokedli nagyot alakított: bátran belapátolta, egy panaszt szót sem ejtett, csak másnap jegyezte meg óvatoosan, hogy föztem már jobbat is. de azért a maradék kacsamellnek nagyon örül, ha majd holnap salátával kapja…

ich habe noch nie über das lieblingsessen der deutschen geschrieben: fleisch mit soße und kartoffeln. oft sogar mit kartoffelklößen/ -knödel.ich muss zugeben: einmal habe ich es versucht, die knödel selbst zu zubereiten. mein versuch ist kläglich gescheitert. seither habe ich den ehrgeiz aufgegeben, sie selber zu machen. einmal im jahr tun das auch die halbfertigen knödel mit dem zauberwort beginnend mit m und endend aug aggi. zu weihnachten gibt es zu ente natürlich auch noch derobligatorische rotkohl. scahnde über mich: ich greife da auch das halbfertig-produkt zurück. im letzten jahr habe ich den rotkohl zwar selbst gemacht, aber so wahnsinnige qualitative unterschiede sind mir dabei nicht aufgefallen. wie denn auch. einmal im jahr sowas zu machen…. da sammelt man doch  keine erfahrung…   

die entenbrust hingegen war seit jahren selbst gemacht. nach einem rezept eines lieben freundes gelang es immer sehr gut, ganz ohne stress, dafür mit viel freude am erfolg. nicht so in diesem jahr, die entenbrust war noch lange nicht fertig, als sie eigentlich schon längst hätte fertig sein sollen. sie brauchte noch etwa zehn minuten, als die knödel und der rotkraut schon ungeduldig und frierend auf sie gewartet haben. und die soße! nach jahren habe ich was neues ausprobieren wollen, da ich vor wochen über eine “campari-ente” gelesen habe. das war der reine horror: die soße wollte trotz eine recht lange kochzeit, sahne und honig weiterhin bitter bleiben. statt eine süßliche, zur ente passende, geschmacksnote anzunehmen. mr. nokedli hat es zum glück sportlich genommen und tat so, als wenn alles so ganz gut in ordnung wäre. erst am nächsten tag meinte er am rande, dass ich schon mal viel besser  gekocht habe. und dass er sich auf einen salat mit der restlichen entenbrust sehr freuen würde…

karácsony képekben II. – weihnachten in bildern II.

a karácsony mégiscsak gyerekekkel a legszebb. amikor a csillogó szemek megpillantják a karácsonyi díszeket, a színes csomagolópapír rejtette várva várt vagy csak sejtett, talán nem is sejtett, de vágyott ajándékokat. hagyománnyá vált nálunk, hogy az ajándékok kicsomagolása az alábbiak szerint zajlik: egymás után dobunk egy dobókockával. aki hatost vagy egyest dob, kiválaszt egyet az ajándékok közül egyet, megnézi a csomagolás alján, hogy kinek szánt (ezt csomagoláskor a jézuska rá szokta nálunk írni)   és átadja az ajándékozottnak. ebben az a jó, amellett, hogy fokozza az izgalmakat, hogy ki-ki illedelmesen végig kényszerül nézni, mit is kapott a másik. együtt izgul, örül minden egyes csomag kiválasztásakor, bontogatásakor. és nemcsak a maga örömével van elfoglalva. nálunk nagyon jól bevált.

különben ma elkészült a narancstorta második kiadása.  ezúttal mascarpone helyett 35 dkg philadelphia krémsajt került bele. így is nagyon-nagyon finom lett. elég volt neki három óra 2 fokban az erkélyen. remekül megszilárdult a krém. és persze megint nagyon bejött.

weihnachten ist doch mit kindern am schönsten. die glänzenden augen beim anblick der weihnachtlichen dekoration und der geschenke, die in bunten weihnachtspapier gewickelt darauf warten, geöffnet zu werden. mittlerweile ist es bei uns tradition, die geschenke wie folgt auszupacken: der reihe nach würfeln wir. wer eine sechs oder eine eins gewürfelt hat, steht auf, wählt ein geschenk aus, schaut unten nach, wem das geschenk gehören soll (das christkind ist so nett und schreibt den namen des beschenkten auf das geschenkpapier darauf) und überreicht es. dies hat den vorteil, dass zum einen die spannung noch mehr steigt, zum anderen jeder aufmerksam und neugierig zuschaut, wenn einer sein geschenk auspackt.  es ist eine wunderbare sache, die mit kindern erst spaß macht.

übrigens: die orangentorte hatte mittlerweile zum zweitenmal einen riesenerfolg gefeiert. diesmal kam statt mascarpone 350 g philadelphia zum einsatz. und drei stunden auf dem balkon bei 2 °C haben ausgereicht, um die creme fest werden zu lassen.

narancstorta – orangentorte

ez a sütésnélküli torta sógornöm születésnapjára készült. gyorsan és elöre elkészíthetö, emellett kiválóan alkalmas maradék mézes puszedlik (vagy más maradék karácsonyi kekszek) felhasználására. 

az alábbi mennyiségek egy 24 cm-es tortaformához elegendöek: 25 dkg mézes puszedlit apróra vágtam és 12,5 dkg olvasztott vajjal alaposan összekevertem. mindezt egy sütöpapírral kibélelt tortaformába tettem, amelyet a krém elkészültéig a hütöben parkoltam.

6 db zselatinlapot hidegvízbe 10 percre beáztattam.ezalatt egy citromlevét összekevertem 8 dkg porcukorral, 2-3 narancs levével (ca. 3 dl) és alacsony tüzön kevergetve felolvasztottam a cukrot. a zselatint kinyomkodva hozzáadtam és addig kevergettem tovább míg feloldódott, 30 percre a hütöbe tettem, míg elkezdett kicsit zselésedni. ekkor felvertem 2 dl tejszínt. 25 dkg mascarponét összekevertem a narancsos-zselés-krémmel, majd óvatosan hozzáadtam a tejszínhez. egy kevés narancslikörrel is bolondítottam, majd ráöntöttem a krémet az elökészített tortaalapra. egy éjszakára hütöbe tettem.

másnap egy narancs levéböl és 8 dkg porcukorból szirupot föztem és egy szeletekre vágott fél bio-narancsot két percet a szirupban állni hagytam. ezzel és néhány fehércsokiforgáccsal díszítettem tálaláskor a tortát. nemcsak az ünnepeltnek ízlett a füszeres mézespuszedli a finom narancskrémmel.

dieses rezept eignet sich hervorragend, um weihnachtliche reste an nürnberger lebkuchen u.ä.zu verwerten. die torte ist ohne backen zu müssen im handumdrehen und bereits am vortag vorbereitet.

zuerst wird der tortenboden (24cm) vorbereitet: 25 dkg lebkuchen kleinschneiden und mit 12,5 dkg geschmolzener butter gut verrühren (am besten mit einer gabel) und die masse in eine mit  backpapier ausgelegte tortenform drücken. kaltstellen. für die creme 6 blatt gelatine in kaltem wasser für 10 minuten einweichen. den saft von einer zitrone mit 80g puderzucker und dem saft von 2-3 orangen 8ca. 3dl) auf kleiner flamme solange köcheln, bis sich der zucker gelöst hat, dann die gelatine ausdrücken und darin unter rühren auflösen.  für ca. 30 minuten in den kühlschrank stellen, bis es sich zu gelieren beginnt.

dann 2,5 dl sahne steif schlagen. 250 g mascarpone mit der leicht gelierten orangencreme verrühren und unter die sahne heben. die creme auf den tortenboden verteilen und die torte  für eine nacht in den kühlschrank stellen. am nächsten tag einen orangensirup kochen:  den saft einer orange mit 80 g puderzucker ca. 8 minuten köcheln lassen, dann die scheiben einer bio-orange für 2 minuten in den sirup legen. die torte direkt vor dem servieren  mit dem sirup, den orangenscheiben und weisser schokolade dekorieren. 

karácsony képekben – weihnachten in bildern

nagyon el vagyok havazva. szerencsére minden jóra fordult és legeslegutolsó pillanatban még készülödésre is jutott energiám. söt karácsonyi hangulatot is sikerült varázsolni az ünnepi asztalra és köré.  sjanos nem jutott arra idöm, hogy karácsonyi jókívánságaimat idöben eljuttassam olvasóimhoz. így kicsit megkésve kívánok minden kedves olvasómnak kellemes karácsonyi ünnepeket és sok-sok további asztali finomságokat.

ich hinke etwas hinterher. zum glück hat sich alles doch nochmal recht schnell wieder gebessert. in allerletzten minute konnte ich doch noch das eine oder andere vor- und zubereiten. es hat sogar für weihnachtliche stimmung (nicht nur) rund um den tisch gereicht. ich habe es leider nicht mehr geschafft, rechtzeitig frohe weihnachten zu wünschen. somit wünsche ich erst jetzt allen meinen lesern besinnliche und ruhige weihnachtstage mit vielen kulinarischen genüssen.

kényszerpihenö – zwangspause

a változatosság kedvéért a héten itthon vagyok. nem mintha nem lenne elég munkám, amit még évvégéig meg kellene csinálnom. az elmúlt 36 óra után viszont másrészt nagyon örülök, hogy reggel félkilencre már fogadott is az orvos. söt mindenféle recepteket is kaptam, úgyhogy most már nagyon remélem, hogy hamarosan jobban leszek. addig is annyit iszok, mint a kacsa… bár nem tudom, hogy a kacsa gyógyteából is annyit meginna-e…

zur abwechslung bin ich diese woche wieder zu hause. nicht, dass ich nicht genug zu tun hätte, was ich noch bis  zum jahresende erledigen müsste. andererseits bin ich nach den letzten 36 stunden sehr froh darüber, dass ich es heute früh bereits um halb neun zum arzt geschafft habe. ich habe etliche rezepte mitbekommen und jetzt hoffe ich langsam, dass alles besser wird. bis dahin trinke ich soviel ich kann. kräutertees, versteht sich.

bélszín fekete tésztával – rinderfilet mit schwarzen nudeln

már írtam, hogy ugyan nem eszünk sok húst, de a bélszínt nagyon szeretjük. mondanom sem kell, hogy nem mindennapi étel az asztalunkon, másrészt mivel tényleg kevés húst eszünk, néha azért megengedjük magunknak.  mr. nokedli egyetlen kívánsága, hogy ne egy nagy darab steak-et süssek és tegyek a tányérra, hanem  kisebb hússzeleteket/- csíkokat, lehetöség szerint valami salátára vagy zöldségre. bevallom, én nagyon szeretem a steak-et sültkrumplival, de mit meg nem tesz az ember egyetlen nokedlijének. a múltkori tésztával tálalt bélszín sikerén felbuzdulva készült ez a színpompás vacsora. tényleg a színek adták az alapot, de áz ízekben sem csalódtunk. egyöntetüen a legeslegjobb eddig evett húsételnek koronáztuk.

a bélszínt (személyenként kb. 160 g) vajon közepesen erös tüzön oldalanként 3-3 percet sütöttem, majd a 100 °C-ra elömelegített sütöbe tettem pihenni. ugyanabba a serpenyöbe öntöttem 1,5 dl tejszínt és 1 dl vizet, lassú tüzön kiforraltam, magvasmustárt, pici sót, frissen tekert fehérborsot adtam hozzá. a cukorborsót kevés ghín wokban roppanósra sütöttem, a legvégén hozzátettem a félbevágott koktél-paradicsomokat. tálaláskor a fekete (tintahalas) tésztára tettem a felszeletelt bélszínt és a cukorborsót + paradicsomot, meglocsoltam a mustáros  szósszal, zamatos turbolyával és narancsvirággal szórtam meg.     

wir essen zwar selten fleisch, aber wenn…. dann muss es ein richtig schönes stück fleisch sein. auf wunsch von mr. nokedli wird dieses jedoch nicht als ein “ganzes stück” fleisch serviert – obwohl ich ab und an mal gern ein saftiges steak mit pommes essen würde. aber was tut man nicht für den  hausfrieden;-) nebenbei bemerkt: dass mir  rinderfilet in scheiben/ streifen nicht schmecken würde, kann ich auch nicht behaupten. 

nachdem  rinderfilet-mit-nudeln-erfolg von neulich wurden wieder nudeln zum steak gereicht. dieses gericht ist wirklich ausschließlich nach farben entstanden, aber das geschmackliche ergebnis war  mindestens so überwältigend, wie der optische genuss.

das rinderfilet (pro person 160 g) habe ich auf mittlerer hitze in butter auf jede seite 3 minuten angebraten, dann in den vorgewärmtem backofen (100 °C) gestellt. in der bratpfanne habe ich 1,5 dl sahne mit 1 dl wasser bei geringerer hitze einkochen lassen, ein guten teelöffel senf mit körnern dazugegeben, gesalzen und mit frisch gemahlenem weissen pfeffer abgeschmeckt. die zuckererbsen habe ich im wok in ein wenig ghi angebraten, zum schluss die halbierten koktail-tomaten dazugegeben. beim anrichten wurden die in rinderfilet-scheiben auf die schwarzen tintenfisch-nudeln gelegt, das gemüse drumherum drappiert und die soße dazugegeben. als i-pünktchen  kamen noch kerbel und orangenblüten zum einsatz.

hull a hó és hózik-zik-zik….

nagyon örültem tegnap a postaládámban talált értesítésnek, miszerint el kell hoznom a postáról egy csomagot. ma reggel fel is keltem idöben, hogy az elsök között legyek, akik megrohamozzák a postát. amikor indulnék, látom, hogy nem a közeli postára kell mennem érte, hanem az eppendorfer landstraße-n találhatóra. elég rossz pont arrafelé a közlekedés – mármint innen, pedig légvonalban nincs túl messze. de sebaj, régen arrafelé laktam, jó lesz arra sétálni. biciklivel ma inkább nem mennék.  

az elsö meglepetés akkor ér, amikor kiszállok a megszokott helyen az 5-ös buszból, hogy átszálljak a 20-asra. ehhez régen csak át kellett menni a keresztezödésen. át is megyek, csak ott már nincs buszmegálló. tekintek jobbra, tekintek balra hátha csak vak vagyok és nem látok rendesen a hópelyhektöl. egy idö után látom, hogy nem vagyok vak, jól látom, hogy húz el a 20-as az orrom elött. ott kellett volna felszállnom rá, ahol 3 perce leszálltam. sebaj, akkor megyek egy vagy két buszmegállót gyalog szombaton reggel nem járnak olyan sürün a buszok.  útba ejtem azt a házat is, ahol nem is olyan régen évekig laktam. látom, felújítás alatt van, megnézem a neveket a csengötablón, ki lakik még ott.

megismerem a régi fákat, elmegyek a közeli parkba is, ha már itt vagyok. közben megdicsérem magam, hogy milyen elörelátó jó kislány voltam és sapkát húztam a fejemre. 

a parkban mindenféle eszembe jut, föleg a “régi életemmel” kapcsolatban: hányszor sokszor, mikor télen-nyáron, kivel általában egyedül jártam itt. szerettem, hogy ilyen közel van, ilyen sok arca van, voltak kedvenc helyeim, kedvenc fáim, eszembe jutott, amikor egy télen ilyen hóban itt futottam reggelente. erröl az jut eszembe, hogy megint jó lenne futni, jaj, csak ne lennék ilyen lusta. milyen szép is reggelente, amikor még senki sincs az utakon, a nap kel fel vagy a hó világít a lámpák fényében…

mire eljutok a második buszmegállóhoz csak kicsit vagyok összefagyva. a busz éppen jön, jó pár percet egész pontosan 3-at, mert csak két további megálló melegedni. ezután 10 perc eröltetett menet következik. ébredezik a város és pedig egyre jobban összefagyok. már fényképezni sincs kedvem, pedig lenne mit. arra gondolok, hogy visszafelé a csomaggal majd beülök egy kávézóba. mert ma reggel még kávét sem ittam, nem hogy reggeliztem volna, nem csoda, ha egyre jobban fázom.

már egész reggel egy a “hull a hó és hózik-zik-zik” sorai zsonganak a fejemben. lassan én is micimackónaak érzem magam, aki egyre jobban “fázik-zik-zik”.

végre elérem a postát jó lesz pár percet melegedni itt is, ahol megtudom, hogy nem is ide kellett volna jönnöm, hanem a hozzánk közeli postára. kérdésemre, hogy miért az van rányomtatva az értesítöre, hogy ide, vállvonogatás a válasz: biztos a helyettesítö postás tévedésböl rossz nyomtatványt töltött ki.

szuper: zarándoklhatok oda vissza, ahonnan jövök. és ahonnan ezelött másfélórával 10 perc alatt elhozhattam volna a csomagomat. összefagyás nélkül. a buszra várok megint 5 percet közben átkozom a hülyeségemet, hogy miért nem vettem fel egy rendes téli cipöt, csizmát vagy mittudoménmit, valamit, amiben nem fagynak le a lábujjaim. hogy gyorsabban menjen a dolog átszállok a metróra. azaz hogy ccsak szállnék, mert 15 percet késik. vissza a buszhoz. kivételesen szerencsém van. épp jön egy amely különben csak 30 percenként jár. további 10 perces gyaloglás után elérek a postára, ahol 10 óra után 10 emberes sor áll elöttem sovány vigasz, hogy  amikor kifelé megyek már huszan állnak a sorban. 3 helyen adják ki a csomagokat. elöbb-utóbb én is sorra kerülök.

végre én is megkapom az enyémet.  ekkor ér igazán csalódás: nem is csomag. egy könyvküldemény. ugyanolyan, mint amilyet rendszeresen a postaládámba szoktak tenni. ha nem fér bele, rá.  nem arról van szó, hogy nem örülök annak a könyvnek, amit magamnak rendeltem pár nappja az amazonon. de komolyan mondom nem értem, hogy karácsony elött a postás miért osztogat értesítéseket, ahelyett, hogy oda tette volna a könyvet a postaládára?

ekkor már semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy “fázik-zik-zik” és  hogy “kicsi vagyok, éhes és fáradt” ráadásul már képzavarom is van.

“így hát elindultam hazafelé, miközben sűrűn hullt a hó,
s arra gondoltam, hogy otthon talán akad egy kis ennivaló.”

hazaérve föztem egy jó erös forró fekete kávét és összeütöttem a világ leggyorsabb rántottáját. végülis ez egy gasztroblog….

csokibonbon karamellel – selbstgemachte pralinen

az úgy kezdödött, hogy még nyáron vettem egy 1-eurós boltban kerek egy euróért egy szilikonos jégkockatartót azzal a hátsószándékkal, hogy majd valamikor csokibonbont készítek. a nyár eltelt, csokibonbonra pedig azóta sem került sor. legalábbis nem a múlt hétvégéig. vasárnaptól pedig azon agyalok mi mindent lehet majd még hasonló módon készíteni. ezerféle jut eszembe. többek között, hogy ezt a bonbonkészítést nekem találták ki. kis idöráfordítással remek dolgok születnek – pont olyanok, amelyeket legjobb rögtön elajándékozni, mielött magunk dézsmálnánk meg a saját készítésü bonbonokat.

hirtelen felindulásból megolvasztottam 10 dkg fehér csokit és beleadagoltam a szilikonos jégkockatartóba. 20 percre betettem a hütöbe. volt néhány sós-karamell, amelyeket egy éles késsel kettévágtam és a megdermedt fehércsokira tettem. leöntöttem étcsokoládéval és 20 percre a mélyhütöbe tettem. így született a kétszínü karamellás bonbon.  folyt köv.

noch im sommer habe ich in einem 1-euro-laden einen silikon eiswürfelbehälter gekauft. mit dem ghintergrund, irgendwann mal selbstgemachte pralinen herzustellen. endlich war es am wochenende soweit. vorsicht: es macht süüchtig! andersrum ist es ein tolles geschenk. hauptsache, man verschenkt es, statt selbst alles aufzuessen…

100 g weisse schokolade im heissen wasserbad schmelzen lassen. die schokolade in die eiswürfelform füllen (nur halb), dann 20 minuten in den kühlschrank stellen.  danach mit karemell (diesmal fertig gekauft, mit einem scharfen messer halbiert) belegen und mit geschmolzener zartbitter-schokolade “zudecken”. nach 20 minuten im tiefkühlfach die pralinen aus der form lösen.

túl vagyok rajta!!! – der weg ist das ziel

el sem tudom mondani, milyen jó érzés. túl vagyok azon a bizonyos elég kellemetlen munkahelyi dolgon, amelyröl rébuszokban a múltkor meséltem. már elöre jól kikészítettem magam – ennek amúgy is mestere vagyok: fessük csak a dolgokat olyan sötétre, amenyire csak fantáziánk engedi. a valóság tutira nem lesz annyira rossz.

persze mindig csak utólag vagyok ilyen okos. ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülök, biztosan sikerül még sokkal feketébbre festenem a helyzetet. eszem ágában sem lesz majd arra gondolni, hogy mennyi kilátástalannak tünö helyzetet oldottam már meg munkahelyi életem során. és arra sem fogok emlékezni, hogy milyen vacakul éreztem magam ilyenkor  vagy ehhez hasonló helyzetekben. és mennyire megkönnyebbültem, amikor végre valahogy megoldódott a dolog.

mert azért valljuk be, harmincegynéhány évesen van annyi kellene hogy legyen, tapasztalata az embernek, hogy tudja, minden helyzetböl van kiút. és a kiutat szinte mindig csak  magunknak köszönhetjük. persze az igazsághoz tartozik az is, hogy magunkat vissüzk ilyen vagy olyan vagy még ilyenebb helyzetbe. tudattalanul vagy tudatosan, mindenesetre azért, hogy tanuljunk belöle. és amíg nem tanulunk, addig úgy csináljuk, hogy újra meg újra szembesüljünk. ha tetszik, ha nem. az út a cél….

a fényképeket egy november végi napsütéses vasárnapi sétánk alkalmával sikerült készítenem. korábban sosem tünt fel, mennyi bogyós mindenféle szegélyezi útunkat.  némelyik tüskés, de valamennyi nagyon szép.