szombati ebéd

pénteken este nyolc után csörgött a telefon. tölünk 200 km távolságban élö sógorom feleségestöl és nagynénistöl jelentkeztek be hozzánk ebédre. másnapra. nem vagyok egy nagyon spontán természetü ember, ezért kapásból dobtam egy hátast. miután magamhoz tértem, lázasan törni kezdtem a fejem, mi az, amihez szombaton reggel gyorsan be tudok vásárolni és délig ebédet fözni. (feltéve, ha ezalatt az idö alatt párom legalább kiporszívózik, mert a lakás enyhén szólva szaladt.) annyit rögtön sikerült kiötlenem, hogy egy jó tejfölös krumplilevest fogok készíteni, de mi legyen a második? hosszú fejtörés után és egyre nagyobb kétségbeesés közepette páromat kérdeztem, van-e egy jó ötlete. székelykáposzta volt a válasz. hogy ez nekem miért nem jutott eszembe?! talán mert a tejfölös krumplileves után otthon senki  nem enne tejfölös székelykáposztát. erösen gyanítom azért jutott neki az eszébe, mert családjának más tagjainak legutóbbi látogatásakor is éppen azt föztem. mindenesetre nagyon hálás voltam az ötletnek, lévén gyorsan elkészíthetö és abszolut rizikómentes. semmit nem lehet rajta elrontani. eddig mindenkinek ízlett.

a tejfölös krumplileveshez 4 közepes krumplit apró kockákra vágva feltettem sós vízben föni. elkevertem két teáskanál lisztet 1 dl tejszín és 1 dl tejföl keverékével (csomómentesre!). amikor a krumpli már majdnem teljesen puha volt, a forró levesböl apránként a lisztes keverékhez hozzáadtam összesen tíz evökanálnyit, majd ezt folytonos keverés mellett a lassú forrásban lévö leveshez öntöttem (ügyelve arra, hogy ne fusson ki). 2-3 percig még lassú tüzön föztem. csak amikor kikapcsoltam a tüzet alatta adtam hozzá a felkarikázott paprikás kolbászt. így a leves szép piros színt kapott, a kolbász pedig nem fött szét és nagyon finom ízletes maradt. tálaláskor szárított tárkonnyal ízesítettem és frissen sült kenyérrel kínáltam.

a székelykáposztához 1 kg pulykahúsból a szokásos módon pörköltként készítettem: 1 nagy fej vöröshagymát üvegesre pirítottam, jó sok öröltpaprikával (és a káposzta miatt egy kevés örölt köménnyel) megszórtam, egy kis vizet adtam hozzá. amikor a hús már majdnem teljesen megpuhult, 1 kg savanyított káposztát tettem hozzá, felöntöttem egy kevés vízzel és pár percig tovább föztem. fött rizzel tálaltam (és tejföllel meglocsolva , de ez csak a fényképezés után jutott eszembe).

az ebéd kellemes hangulatban telt, mindenki szedett mindkét fogásból. a nagynéni pedig sokat mesélt (már amikor éppen nem evett). volt is mit mesélnie: negyvenöt évet töltött apácaként pápua új-guinea egyik kis szigetén. az egészség-ügyben tevékenykedett és többezer gyermek világrajövetelében segédkezett ill. legalább ugyanennyi bába kiképzését irányította. mígnem néhány hónappal ezelött úgy döntött, hogy hetvenöt évesen ideje lesz visszatérnie németországba és életének utolsó szakaszát egy itteni kolostorban eltölteni, ahol még a reá bízott feladatokat kítünö egészségnek örvendve fogja véghez vinni.

mivel nagyon szép napsütéses nap volt, elmentünk egy nagyot sétálni a közelben lévö alster tóhoz (a közel viszonylagos: kb. 2 km). bevallom, kicsit írigykedtem magamban, amikor láttam, hogy milyen fiatalokat meghazudtoló kondícióval jött fel a nagynéni a negyedik emeletre a két órás, kb. 6 km-es séta után.

így legalább jó lelkiismerettel ülhettünk neki a délutáni kávénak. amelyhez természetesen sütemény is dukált. a receptet lúdanyónál találtam. a receptet idemásolom, mert ugyanígy csináltam (csak a citromhéjat felejtettem ki belöle, a mazsolát pedig szándékosan kihagytam, mert nem tudtam, hogy mindenki szereti-e):

Misses Chesseoo kedvence – az ellenálhatatlan ausztrál répasütemény

(így még a nagynénihez is nagyon passzolt, aki visszatérte elött ausztráliában töltött néhány hetet – úgymond a civil világhoz valóaklimatizálodásként)

hozzávalók a tésztához:
50 dkg finomra reszelt sárgarépa
25 dkg durvára vágott dió (eredetileg pekándió)
25 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésű is)
20 dkg mazsola
20 dkg barna cukor
4 tojás
2 dl semleges ízű olaj (eredetileg 2,5 dl, de szerintem még lehet csökkenteni a mennyiségen)
2 tk szódabikarbóna
2 tk fahéj

a krémhez:
25 dkg mascarpone (én philaadelphia vajkrémet használtam)
4 ek joghurt
porcukor ízlés szerint (kb. 4 evőkanálnyi)

melegítsük elő a sütőt 180 C fokra (légkeveréses sütőnél 160 C).
keverjük össze a lisztet, szódabikarbónát, fahéjat, mazsolát és a cukrot.
a tojásokat verjük fel habosra, és utána fokozatosan keverjük hozzá az olajat.
felváltva, apránként adjuk hozzá a lisztes keveréket, a reszelt répát és a durvára vágott diót és jól keverjük össze.
egyengessük el egy kivajazott nagyméretű tepsiben és süssük 20-25 percig (tűpróba!!!! nálam majdnem egy órát sült!!!!), majd hagyjuk kihűlni.
a krémhez keverjük össze a hozzávalókat és kenjük a kihűlt sütemény tetejére.
tényleg nagyon finom!

p.s. párom nemcsak kiporszívózott, hanem az összes ablakot rukkzukk meg is pucolta délig.

a nagy piros-fehér-zöld-menü

kisvirág játéka úgy látszik annyira megmozgatta fantáziámat, hogy tegnap estére egy egész piros-fehér-zöld-menüsor kialakult. komolyan mondom, nem direkt ezen törtem a fejem az elmúlt napokban. március 15. ide vagy oda, amióta fényképezem a föztömet egyébként is feltünt nekem, hogy a legtöbb étel ezt a három színt tartalmazza. vagy lehet, hogy tudat alatt én föznék ennyire magyarosan – a szó szoros értelmében? mondjuk, ha azt vesszük, hogy már a zöldség szó is magára a színre utal, ehhez hozzátesszük, hogy a tej- és tejtermékek fehérek, akkor már van egy jó alapunk, hiszen a zöldségek és a tejtermékek úgy általában a magyar konyha fö pilléreit alkotják (mellesleg szólva nem csak azét). szóval akkor már csak a pirosat kell becsempészni, hogy legyen egy kellemes szín- és nem utolsósorban legalább ugyanolyan kellemes ízhatású elöételünk:

a sült céklához megmostam, csutakoltam személyenként egy közepes céklát, majd alufóliába csomagolva sütöttem 180 fokon kb. 75 percig. kíséröje egy sürübb “öntet” lett:

1 dl aludttej (=dickmilch, sima joghurtot vagy kefírt is el tudok képzelni)

1 dl tejföl

1 tk frissen reszelt torma

1 alma lereszelve

4 tk friss füszer (petrezselyem, kapor, snidling)

só, frissen örölt fehérbors

higgyük el, hogy egy kanálka torma tényleg elég lesz. én kettövel tettem a biztonság kedvért, amit kicsit meg is bántam. még jó, hogy volt egy fél tejföl amit hozzá tudtam keverni, így tényleg finom lett.

a föétel friss tökehal (=kabeljau) volt párolva, kerekrépa leveléböl készült pesztóval és olivaolajjal. köretként a kerekrépát vajon sütöttem, pici cukorral karamellizálva, szigorúan chili & vanília receptjét követve. az eredmény nagyon finom (a szónak a “finom” értelmében: úgy mint selymes, különleges…. – ha valaki jobbat tud, szívesen veszek javaslatokat), retekre és karalábéra kicsit hasonlító íz lett. a piros színt, némi fantáziával, a sütötökös nudli (innen) képviselte. e recepttel sajnos nem tudok szolgálni, mert készen vett, de nagyon finom és hozzáillö köret volt. mivel mindannyiunk ízlését elnyerte, fogok majd kísérletezni az elkészítésével.

a sült cékla és a kerekrépa után desszertként egy újabb eddig nem ismert/ kóstolt különlegesség került asztalunkra: bivalytej-fagylalt a menü-témájához passzoló színek (zöld pisztácia és piros málna) kíséretében. mihelyst találok egy bivalytej-értékesítö helyet, ahonnan én is bivalytejhez tudok jutni, lesz ám majd fagylaltrecept is. sajnos “az odamegyünk lakni , ahol bivalytejet kapni” (pl. ide) jelenleg nem tünik megvalósíthatónak. mondjuk a színek miatt külön jó lenne;-)