reloaded: cékla-kenyér-saláta – rote-beete-brot als brotsalat

a tegnapi félresikerült céklakenyeret ma reggel csak úgy sikerült valamennyire szeletekre vágnom, hogy a kenyér kb. fele szépen összevissza morzsolódott. nem a kenyér tehetett ugye róla, hogy elfeledkeztem a sütöpapírról és úgy kellett kioperálnom, ami még menthetö volt. egész nap, ill. a nap azon perceiben, amikor nem dolgoztam azon agyaltam, mit is lehetne ebböl a szétcincált kenyérböl csinálni. mert ami reggel letöredezett, azt szépen lefedve eltettem ma estére. a kenyérnek ugyanis olyan finom illata volt, olyan zaftosnak látszott, hogy ki csak nem dobhattam.*

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

így készült belöle ma egy cékla-kenyérsaláta. felhasználva hozzá mindazt, amit a hütö adott: maradék zöldsaláta a hétvégéröl, pár szem kis koktélparadicsom, egy fél narancssárga paprika, egy fél szál sütni való kolbász, 10 dkg fetasajt. a kolbászt vékony szeletekre szelve egy kis olajon egy cikk fokhagymával és édesköménymaggal  megszórva megsütöttem. a még forró fokhagymás olajon megpirítottam a kenyérkockákat (amelyeket nagyon sok jóindulattal nevezek most az egyszerüség kedvéért kockáknak). mindezt egy-egy tányérra halmoztam  és megszórtam fetasajttal. a szokásos só-bors-olívaolaj-balzsamecet tette teljessé vacsoránkat.

* legközelebb majd várok 1-2 napot, míg kicsit megszikkad….

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

also: was fängt man mit brotresten an, die aus dem gestrigen, nur etwas misslungenen brot übrgig geblieben sind? wie wäre es mal mit einem leckeren brot-salat?!

etwas grünen salat mit klein geschnittenen tomaten und paprikaschoten mischen. falls vorhanden: eine bratwurst in scheiben geschnitten in etwas öl, mit knoblauch und fenchelsamen anbraten, aus der pfanne nehmen. in die heisse pfanne gewürfeltes brot geben – ich nenne dieses in stücke zerfallenes brot mangels backpapier mal einfachheitshalber  “gewürfeltes brot”, es leicht anrösten. den salat anrichten, mit fetakäse bestreuen, salz-pfeffer-olivenöl und balsamicoessig dazu. fertig ist der leckere rote-beete-brotsalat. 

Advertisements

2 thoughts on “reloaded: cékla-kenyér-saláta – rote-beete-brot als brotsalat

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s