a szezon eddigi legmelegebb napja

…tegnap volt. nem tudom egészen pontosan, hány fokra szökött fel a hömérö higanyszála, de jócskán 30 fok fölött lehetett. a délelöttöt a strandon töltöttük és amikor már kezdett kibírhatatlan lenni a höség, összepakoltunk és hazamentünk. no nem mintha a (tetötéri) nyaralónkban olyan jó kis hüvös fogadott volna.

ráadásul pont tegnapra beszéltük meg, hogy az esti föétkezést áttesszük kora délutánra. mit volt mit tenni, az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. még akkor is, ha pörköltet rendelt a társaság, amit ugye külön öröm (érzett) 45 fokban fözni. 

lévén olyan is köztünk, aki újabban a húst nem eszi meg, került bele jócskán répa és gomba. kíséröként pedig zöldbab és cékla is került. nem az a kifejezetten könnyü nyári ebéd, amit én ennnék szívem szerint a höségben, de annál jobban örültem, hogy a többieknek ízlett.

egy kiadós ebéd utáni szieszta után elindultunk biciklivel a környéket felfedezni.

még mindig olyan rekkenö höség volt, hogy a legeslegelsö alkalmat megragadva leültünk megenni egy fagyit és én szokásomtól eltéröen két perc alatt lehúztam egy jéghideg kólát. 

úgy tünt, hogy a gáton legelö bárányoknak is nagyon melegük lehetett (meg kevés füvük). így aztán nagyon örültek a hatalmas káposztafejeknek, amelyeket nagy örömmel rágcsáltak. én még ilyesmiröl eddig nem is hallottam, hogy a bárányok káposztát egyenek? a mondás szerint a kecske lakik jól a káposztával, nem?

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s